Mintaterület általános vízrajzi leírása
Mivel a felszínfejlődés jelentős hatással van mind a felszíni, mind a felszín alatti vízrajzi viszonyokra, a vízkészletek mennyiségi és minőségi jellemzőire, valamint a vízfolyások kémiai tulajdonságaira, ezért a munkaterületre vonatkozóan indokolt – megalapozó jelleggel – röviden áttekinteni ezeket az összefüggéseket.
A vizsgált terület a Közép–Tisza-vidéken belül a Tiszafüred-Kunhegyesi síkon terül el, Tiszaszentimre településtől északnyugati irányban.
A mintaterület domborzata és vízrajza
A táj fejlődéstörténetét a harmadidőszak végétől érdemes nyomon követnünk, amely természetesen a felszíni vízfolyások fejlődéstörténetére is kihatással van. A miocén közepétől a holocénig intenzív süllyedő és nagy vastagságban feltöltődött térszínként kell értelmezni. A miocén időszak pannon emeletében tapasztalható, hogy a folyamatosan kiédesedő vizű Pannon beltengerből kb. 2000 méter vastag pannon homokos, kavicsos üledék akkumulálódott e területen.
A felsőpannon emelet végére a Bükk és a Mátra hegységekből kifutó patakok hordalékkúp építő tevékenysége révén a beltenger, majd később a beltó fokozatosan feltöltődött, és mind nagyobb terület vált szárazulattá. A Tisza mai futásvonala és a Nagykunság északi része minden bizonnyal csak a felső-pliocén végére vált véglegesen szárazzá. A pleisztocén folyamán folytatódott a Bükkből és Mátrából kifutó vízfolyások (Sajó, Hernád, Eger, Tarna) hordalékkúp építése, amelynek következtében a területen 100-170 m vastag folyóvízi üledéksor rakódott le.
Ez a pleisztocén folyóvízi üledék összlet folyamatosan finomodik északról, dél felé. A felső-pleisztocén periglaciális éghajlaton ez a finomszemű üledék összlet löszszerkezetet vett fel. Emellett a felső-pleisztocén folyamán a folyóvíz felszínformáló munkája mellett egyes területeken jelentős lehetett a szél tehát a szél tevékenysége is. A holocén folyamán a terület felszínfejlődésében jelentős változás következett be.
Az egyik legfontosabb változást az jelentette, hogy a Sajó és Zagyva torkolatvidéki szerkezeti süllyedések következtében a Tisza megjelent a Nagykunság északi részén.A Tisza kanyarulatfejlesztő tevékenysége révén oldalazó erózióval az összefüggő hordalékkúpi homokfelszíneket nagy területekről letarolta, az egységes hordalékkúpot kettévágta a hegylábi és a nagykunsági részre. A Tisza letarolás mellett finom holocén üledéket is felhalmozott az ártéren, így a mai Hevesi- és Borsodi ártér felszínén a pleisztocén üledékek mellett sok helyen a legfiatalabb holocén képződmények (réti agyag, öntésiszap) találhatók meg.
Az ÉÉNy − DDK-i csapású buckák nagyobb része 2,5-5 m magas és a legtöbb helyen löszös homok vagy homokos lösz fedi azokat. A másik nagyobb buckás terület Abádszalók − Tiszaderzs − Tiszaszentimre − Kunmadaras − Kunhegyes között, vagyis mintaterületen, illetve annak környezetében található. A Tisza a holocén folyamán gyakran változtatta medrét. Ennek emlékét őrzik a feltöltődés különböző stádiumában levő elhagyott vagy átvágott medrek, fokok és erek, amelyek árvizek alkalmával hatalmas mennyiségű vizet vezettek ki az ártér távolabbi területeire.
A fokokat tulajdonképpen az észak felől érkező pleisztocén vízfolyások medreiként lehet értelmezni és potenciális területeket jelentenek a vizes élőhelye kialakítására. Ezeket a vízfolyásokat a Tisza pleisztocén végi – holocén megjelenése keresztülvágta, lefejezte, így a Tisza bal partjára került mederszakaszok kiszáradtak, és fokokká váltak.
A mintaterület és környezete önálló vízfolyás nélküli terület, csak belvízcsatornái vannak, amelyben részben a Tisza részben a Hortobágy-Berettyó felé vezetnek. A Tiszába torkollnak: Tiszafüredi-főcsatorna, Örvényi-főcsatorna, Nagyfoki-csatorna, Mirhó-Gyolcsi-főcsatorna és a Gyenda-Tiszabői főcsatorna. A Hortobágy-Berettyóhoz folyik a Villogó-főcsatorna, a Kakat-éri-főcsatorna, valamint a Sarkad-Mérges-Sároséri főcsatorna. Szélsőségesen száraz, gyér lefolyású, erősen vízhiányos terület. A belvízi csatornák hossza meghaladja a 300km-t. A csatornák vízjárásáról nincsenek mértékadó adatok; ezek vízvezetését mesterségesen irányítják, a befogadók vízállása szerint. Vízbő időszak a hóolvadáson túl igen kevésszer adódik, kivéve a csapadékos éveket. Vizük általában másodosztályú.
A talajvíz Kunhegyestől nyugatra 4-6m, keletre 2 m felett, máshol 2-4m között található. Mennyisége nem számottevő. Kémiai típusa Kunhegyestől délre kifejezetten nátrium-hidrogén karbonátos, ami máshol is előfordul kalcium-magézium-hidrogén karbonátos foltokkal keverve. A szulfáttartalom északon 60 mg/l-rel kezdődik, majd délen 300mg/ fölé emelkedik. Az oldott anionok alapján hidrogén karbonátos és szulfátos, a kationok szerint pedig nátriumos, kalciumos és magnéziumos jellegű talajvizeteket találhatunk. A rétegvíz mennyisége azonban nem jelentős. Ezekből a talajvíztulajdonságok alapján a kissé magasabb térszíneken a felszín közeli sós talajvíz szikes talajok kialakulásához vezetett.
A számos artézi kút átlagos mélysége 100-200m közötti. Vízhozamuk mérsékelt, 100 l/p alatti, de a nagyobb mélységekből jelentős vízhozamok is nyerhetők. Mint a legtöbb hordalékkúptáj, ez is legnagyobb részt agrársivatag. Jelen és a potenciális projektek szempontjából összefoglalva elmondható, hogy dacára a vízrajzi tulajdonságoknak a fokok, elhagyott medrek, természetes mélyedések és a buckás térszínek ökológiai potenciált rejtenek magukban. A tájrehabilitációs törekvések, vízvisszatartási programok, illetve a természetes élőhelyek részleges helyreállítása kedvező hatással lehetnek a vízháztartás stabilizálására, a biodiverzitás növelésére, valamint a táj klímaadaptációs képességeinek javítására.